Oldalak

2017. november 9., csütörtök

Megvan a jogsi!

Sziasztok, drágáim!

Megint egy rövid kis sztorizgatós posztot hoztam nektek. Úgy éreztem, muszáj megosztanom veletek az örömhírt, melyet a címben is olvashattok: megvan a jogsi!

November 6-án voltam először forgalmi vizsgázni. Mondanom sem kell, előző este mennyire izgultam! Sajnos a vezetés rengeteg pénz, idő, erőfeszítés, ezért mindenképpen elsőre szerettem volna átmenni a forgalmin. Nagy hibám azonban, hogy gyakran elbizonytalanodom, nem bízom magamban, s az oktatóm is azt mondta, ha én valamiért meg fogok bukni, az azért lesz, mert nem tudom elhinni, hogy jó vagyok és sikerülhet. 
Szóval, íme az első számú tanács: bízz magadban! Én is megtettem, mert másnap reggel, amikor indultam a vizsgára, már egyáltalán nem izgultam, nem féltem, sőt! Elhittem, hogy igenis meg tudom csinálni, képes vagyok rá! Talán a hidegvérem legfőbb oka az volt, hogy már előre elképzeltem, milyen érzés, ha megtudom, átmentem a vizsgán és megkapom a jogosítványt. Szerintem fontos, hogy ezt előre lásd, beleéld kicsit magadat, mert úgy nagyobb magabiztossággal vezetsz végig a vizsgaútvonalon. 
A második tanács - vagy talán az első előtti -, hogy tanuljunk és legyünk figyelmesek vezetés közben! Klisének hangzik, de fontos, hogy tudd, melyik tábla mit jelent, milyen útszakaszon mennyivel lehet haladni, mert ha ezekkel az alapvető szabályokkal nem vagy tisztában, és/ vagy esetleg figyelmetlen vagy vezetés közben, kapkodsz, akkor az első adandó alkalommal megbuktatnak. 
Elméletben 10 hibapont felett már biztosan megbuksz, és ez azért gáz, mert ha nem figyelsz, nagyon rövid idő alatt összegyűlhet a 10 kis rubrika a vizsgabiztos lapján. Nekem összesen 3 hibapontom lett: nem megfelelő a fékezés és irányjelzés sorrendje, a közlekedési helyzetet lassan ismertem fel, illetve a párhuzamos parkolási feladatot csak másodjára, korrigálva tudtam megcsinálni. Utóbbihoz hozzászólva, a párhuzamos parkolás (vagy a sima 90 fokos) még a rutinosabb sofőröknek sem sikerül mindig, szóval emiatt ne aggódjatok! Ellenben, az égvilágon mindenért hibavonalat adhatnak - s ezek általában figyelmetlenségből adódnak, pl. ha a motort lefullasztod, a kocsival nem egyenletes sebességben lassítasz/ gyorsítasz, ha bizonytalan a kormányfogásod, ha nem pillantasz elégszer a tükrökbe, ha az úttesten lévő vizet a gyalogosra fröcskölöd, stb. Röviden tehát, tényleg nagyon sok odafigyelést és tanulást igényel a forgalmi vizsgára való felkészülés, de - az én példámból adódóan - semmi sem lehetetlen.
Az egész procedúra egy kb. 5 perces műszaki ellenőrzéssel indul. Youtube-on találtok néhány videót, ahol oktatók bemutatják, miket és hogyan kell vizsgálni indulás előtt. Nagyon hasznos, én is gyakorlatilag ott tanultam meg mindent. Fontos, hogy az indulás utáni fékpróbát ne hagyjuk ki! Az is hibavonalnak számít, és a nagy izgulások közepette sokak fejéből kimehet, bármennyire felkészült is az illető. Ezután csak ügyesen, figyelve minden táblára, autóra, gyalogosra, haladjunk arra, amerre az oktató/ vizsgabiztos utasít bennünket. A vizsga időtartama elméletileg 60 perc, de ebből 10 perc gyakorlatilag bemutatkozással, adminisztrációval és műszaki ellenőrzéssel telik. Ténylegesen tehát kb. 50 percet kell vezetni (én mondjuk ennél kicsit kevesebbet mentem), ami alatt nagyon oda kell figyelni mindenre!
Ez alatt az 50 perc alatt átlagban kötelezően 3 feladatot kell elvégezned: egy párhuzamos (előre, hátra, balra/ jobbra), egy 90 fokos parkolást (előre, hátra, balra/ jobbra) és egy megfordulást (Y és U megfordulás, saroktolatás). Ezen esetekben figyeljetek a táblákra, mert ha valahol megállni tilos van, és te már indexelsz, hogy beállj két autó közé, azonnal megbuktatnak, illetve sok helyen találkozhatunk megfordulni tilos táblával is, amit szintén figyelembe kell vennünk. Nekem egy jobbra, hátra párhuzamos parkolást, egy Y megfordulást és egy balra, előre 90 fokos parkolást kellett elvégeznem, ezek közül a párhuzamost korrigálva tudtam csak megcsinálni (ahogy fentebb említettem).
A vizsga alatt nem izgultam, minden feladatot próbáltam precízen elvégezni, a közlekedés résztvevőjeként éberen figyeltem minden mozzanatra. Kb. fél óra vezetés után visszaértünk a kiinduló pontra, amikor is a vizsgabiztos közölte, hogy csak 3 hibapontot vétettem, tehát átmentem. Ő is, az oktató is gratulált én meg magamon kívül voltam az örömtől. Elsőre sikerült, pont, ahogy elterveztem! Ezután már nincs más dolgom hátra, mint meglátogatni egy okmányirodát, ahol készítenek rólam egy képet a jogsihoz, és gyakorlatilag 1, maximum 2 héten belül meg is érkezik a várva-várt kis kártya.

Befejezésül nem is tudom, mit mondhatnék. Még mindig extázisban vagyok a sikeres vizsga miatt, szóval nézzétek el nekem!
Nektek van jogsitok? Amennyiben nincs, és bármiféle kérdésetek van akár a tapasztalataimmal, akár a vizsga menetével kapcsolatban, nyugodtan írjatok kommentet/ e-mailt, szívesen válaszolok nektek!

További szép napot kívánok mindenkinek!
xoxo: Gin


















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése